A Le Parisien szerint egyszerűen „a nap seggfeje” volt a líbiai migráns, aki megtámadt egy rendőrnőt egy párizsi, belvárosi rendőrőrs előtt, a délután kellős közepén – olyan agresszíven, hogy szexuális erőszak miatt indul ellene eljárás. Kiderült, hogy a 34 éves migráns aznap három másik nőt is összefogdosott a környéken.

A francia hírtelevíziók beszámolója szerint egy párizsi rendőrőrs előtt két fiatal nő cigarettázott. Odament hozzájuk egy Líbiából néhány éve érkezett migráns, közel lépett az egyik nőhöz, és a szoknyáján keresztül két ujját agresszíven a nő fenekébe fúrta és azt súgta a fülébe, hogy “I Love You”.

A nő sikoltozni kezdett, a másik hívta a rendőröket – egészen pontosan a kollégáit, az épületből, ami előtt álltak. Ugyanis, ahogy már írtuk, rendőrnőket támadott meg a migráns.

A rendőrök azonnal megérkeztek, és elfogták az erőszakoskodó migránst. Valószínűleg nem bántak vele túlságosan kedvesen, mert maga a rendőrszakszervezet egyik vezetője, Yvan Assioma fogalmazott úgy, hogy ártalmatlanították és nem voltak különösebben toleránsak a férfivel, hiszen egy szexuális agresszorról van szó. Hivatalosan szexuális erőszak kísérlete miatt indul ellene eljárás, valószínűleg több év börtönt fog kapni.

FŐLEG, MERT

KIDERÜLT, HOGY AZNAP MÉG LEGALÁBB HÁROM FIATAL LÁNYT ERŐSZAKKAL

ÖSSZEFOGDOSOTT

A KÖZELI PARKBAN.

Az erőszakoskodás egyébként fényes nappal, délután kettő óra körül történt, Párizs egyik legjobb kerületében, nem messze az egyetemi negyedtől, a Quartier Latintől.

(Origo)