Elvesztek a migráncsok-Németország keresi őket

Brandenburgban keresnek néhány ezer “menekültet” 
Németország keleti tartományában nem találják azokat a migránsokat, akik 2015-ben Magyarországon és Ausztrián keresztül mentek Németországba. Tartózkodási helyük jelenleg ismeretlen. Tehát több ezer emberről beszélünk, akikről azt sem tudja a német állam, hogy élnek-e, ott vannak-e, és hogy mit csinálnak. – Tudjuk, hogy nem mindegyikük akart itt maradni. – mondja Wolfgang Brandt, a belügyminisztérium szóvivő-helyettese. – A kérdés, hogy ezek az emberek valóban eltűntek, vagy csak egy másik helyen élnek.

Az államügyészség nyomozást kezdeményez a tartózkodási helyek megállapítása érdekében. Eddig mintegy 1000 migránst vizsgáltak. 15-20%-uk nyilvánvalóan eltűnt – mondta Ulrich Scherding, Odera-Frankfurt főügyésze. 

Az “RBB aktuell” című műsor pénteken mutatta be, hogy 2015-ben mintegy 47 ezren kaptak menekültstátuszt Németországban. Az Odera-frankfurti ügyészség adatai szerint közülük 18 ezer hiányosan adta meg az adatait. Tehát hiányoznak többek között az ujjlenyomatok. Ebből a 18 ezerből csaknem négyezren tűntek el azóta. Ennyi emberről nem tudnak a hatóságok, tehát az állambiztonsági szervek, a titkosszolgálat sem. 

Mint ismeretes, a menekülthullám tetőpontján érkezettek közül sokan tűntek el a hatóságok látóköréből – mondta Karl-Heinz Schröter (SPD), brandenburgi belügyminiszter. Ma már minden hivatal fel van szerelve ujjlenyomatolvasóval, ami 2015-ben még ritkaság volt.
Forrás: welt

Elvesztek a migráncsok-Németország keresi őket” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Elvesztek a migráncsok-Németország keresi őket | VilágLátó Hírmagazin

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s