Kádárék még 1961-ben is akasztottak politikai elítéltet

Hivatalosan 1961. augusztus 26-án, szombaton reggel akasztottak utoljára ’56-os forradalmárokat: Hámori István (44), Kovács Lajos (34) és Nickelsburg László (37) Baross téri felkelők részben a Köztársaság téri eseményekben való részvétel vádjával, Borbély János ítélete alapján, a fellebbezés lehetősége nélkül kerültek bitóra.
A bíróságok 1956. november 4-e után az 1963-as amnesztiát követő esztendő végéig 26 ezer 621 embert marasztaltak el politikai perekben.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) 1962. december 31-ig 215, a katonai bírák 152 személyt ítéltek halálra.
A 367 halálraítéltből többen kegyelemben részesültek, az ez időszakban a hóhér kezére juttatottak száma mai ismereteink szerint 341 volt, ám köztük akadtak köztörvényes bűnözők is. 225 emberrel egyértelműen a forradalom miatt végeztek.
Az LB súlyos, de nem halálbüntetést kiszabó ítéletei miatt háromszor óvott a legfőbb ügyész – mindannyiszor sikerrel, a Lee Tibor vezette tanács ítélete alapján mindhárom elítéltet kivégezték.
Az LB az első fokon kihirdetett „enyhébb” ítéleteket 80 alkalommal változtatta halálbüntetésre másodfokon, 71 esetben pedig enyhített az ’56-ot követő első évtizedben.
A legtöbb halálos elmarasztalást Borbély János hirdette ki: 62 esetben másod-, 3 személynél elsőfokú eljárásban.
A hadbírák közül Ledényi Ferenc 28 embert ítélt kivégzésre.
Az első halálos ítéletet statáriális eljárásban 1956. december 15-én szabták ki, és még aznap végrehajtották: Miskolcon, a gyalogsági lőtéren a 29 esztendős Soltész József cipésszel fegyverrejtegetés miatt végzett a kivégzőosztag.
A megtorlás legelső áldozatai között volt az 55 esztendeje, 1957. január 19-én kivégzett Dudás József, a Blaha Lujza téri Szabad Nép székház elfoglalója (akit az SZKP Elnökségének delegációja jelölt ki az azonnal hadbíróság elé állítandók közé) és „Szabó bácsi”, azaz a kackiás bajszú Szabó János, a Széna téri felkelők vezére, akiket Ledényi ezredes ítélt halálra 1957. január 14-én, kizárva a fellebbezés lehetőségét.
Ez lett a sorsa a mindössze 20 évet élt, s a békéscsabai lőtéren fegyverrejtegetés vádjával agyonlőtt Mányi Erzsébetnek is.
Nem statáriális, de gyorsított eljárásban az első halálos ítéletet első fokon 1957. február 12-én, másodfokon március 19-én hozták meg.
Az utolsó ilyen határozatot Borbély hirdette ki 1961. július 15-én.
A legtöbb halálraítéltet 1959. október 28-án, szerdán végezték ki: a Thököly úti fegyveres felkelők közül 11-et, a bíróság elé állított 24 vádlottból.
Háromszor fordult elő, hogy egyszerre 7-7 személyt fosztottak meg életétől: 1957. július 20-án a miskolci népítélet résztvevőit, 1958. november 15-én a Juta-dombi fegyveres ütközet harcosait, és 1958. november 28-án a Köztársaság téri népítélet vádlottjait.
1958. március 6-án 6 csepeli fegyveres ellenállóval végeztek ugyanazon a hajnalon.
Volt, akit rögvest az év első munkanapján végeztek ki (Berta Józsefet 1958. január 2-án), s akadtak, akikkel az 1958-as esztendő karácsonya, a szeretet ünnepe előtt egy nappal végeztek (Bódi Józsefet és Szente Istvánt).
Többször megesett az is, hogy szilveszterkor vetettek véget elítéltek életének: Gulyás Lajos, Kiss Antal, Tihanyi Árpád, Zsigmond Imre egyaránt az ’57-es esztendő utolsó, keddi napján halt meg Győrben.
Mansfeld Péter volt a legfiatalabb kivégzett. Őt 1959. március 21-én akasztottak fel, 11 nappal 18. születésnapja után, Vágó Tibor ítélete alapján.
Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án hajnalban kísérték a vesztőhelyre: ebben a sorrendben, így az elsőrendű vádlott számára „kegyelemként” megadatott, hogy nem kellett végignéznie társai haláltusáját. (A velük együtt megvádolt Szilágyi Józsefet már április 24-én felakasztották, miután büntetőügyét különválasztották.)
A helyettes hóhérnak aznap akadt még tennivalója a Gyűjtő Kisfogházának kivégzőhelyén: egy újpesti nemzetőrt, Gábor Pétert is fel kellett akasztania.
1956-ot követően nem csak a szabadságharcba, illetve az utóküzdelembe keveredett személyekkel szembeni megtorló ítélkezés folyt.
Még a második világháború előtt és alatt történtek miatt is folyt számonkérés.
1958 májusától Biszku Béla belügyminiszter utasítására 385 olyan ember ellen indult eljárás, akik „háborúsnak” vagy „népellenesnek” minősülő bűncselekményeket követtek el.
Közülük 69-et tartóztattak le 1959. január 21–22-én, s 1960. február 13-ig ebben a körben 33 halálos ítéletet hajtottak végre.
A párthatározatokon nyugvó intézményesített terror a köztörvényes cselekményekkel vádoltak esetében is érvényesült.
Máig vitatott, miként veszítette életét 40 évesen Losonczy Géza az állambiztonsági szervek őrizetében, 1957. december 21-én. (Aznap, midőn az MSZMP KB zárt ülésen arról határozott, hogy szabad folyást enged a Nagy Imre-pernek.)
A „vizsgálat” idején 45 évesen követett el öngyilkosságot Szigethy Attila Győrben 1957. augusztus derekán.
Ebbe a sorba illeszkedik a Hugyagnál meggyilkolt Hadady Rudolf és Hargitay Lajos (1956), a békési fogdában elhunyt Onofrei Károly (1957), a rabkórházban elhalálozott Zöld Ádám (1959) és a büntetés-végrehajtás őrizetében Szegeden öngyilkosságot elkövető Nyemcsók György (1961) is.
A „Fényes Elek” (ál)név mögé búvó Rainer M. János történész 1988-ban 267 személyt tartalmazó (engedélye nélkül a Kapuban publikált) listával rukkolt elő halotti anyakönyvi kivonatok elemzése után.
A mártírok „hivatalos”, 277 nevet felsorakoztató jegyzékét a Németh-kormány 1989. május 10-én tette közzé. Az igazságügyi tárca az 1956. december 20. és 1961. december 13. (31.?) között kivégzettek névsorát a büntetés-végrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján állította össze, ám ez sem a foglalkozás megjelölését, sem az akasztás dátumát nem tartalmazta.
A sandaságra közfelháborodás volt a válasz, hiszen 1956-os kivégzettként szerepelt az az 1957. augusztus 13-án bitófára juttatott Francia Kiss Mihály is, akit még az 1919-es orgoványi gyilkosságok miatt ítéltek el.
– Távolról sem volt tökéletes a lista, súlyos tévedések akadtak benne, sokan indokolatlanul lettek a megtorlás ’56-os mártírjának feltüntetve, mások sajnálatosan maradtak ki a névsorból – ismerte el Rainer.
A regiszterek összefésülése után a rendszerváltás katartikus napján, 1989. június 16-án Darvas Iván és Mensáros László felolvasta a „hiteles”, azaz közmegegyezésként elfogadható, de a hét lakat alatt őrzött archívumok miatt nem ellenőrzött listát.
A Hősök terén negyedmillió megrendült ember füle hallatára hangzottak el a nevek, pár órával később pedig a 301-es parcellában, a végtisztesség megadásakor – a nemzetközi televíziós stábok révén az egész világ nyilvánossága előtt.
 
Zinner Tibor/ Horváth Miklós/Kurucz Béla

Magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s