Ezek a retkek robbantottak-az egyik Magyaroszágon keresztül jött

Ibrahimék robbantottak a brüsszeli repülőtéren – egy “menekültként” hazánkban is turnézó társuk szökésben van
/Bővített hír/
A belga hatóságok azonosították a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletek elkövetőit – jelentette szerdán a La Derniere Heure című helyi lap.
A rendőrség a légikikötő biztonsági kameráinak felvételei alapján három “sötét hajú fiatalembert” keresett. Közülük ketten öngyilkos merényletet hajtottak végre, harmadik társuk azonban pánikba eshetett, és végül nem robbantotta fel a nála lévő pokolgépet, hanem elmenekült.

  
Az RTBF belga közszolgálati tévéadó friss értesülései szerint az öngyilkos robbantásokért egy testvérpár felelős, a már korábban is körözött Khalid és Ibrahim el-Bakraoui. A csatorna névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy két brüsszeli lakosról van szó, akiket a rendőrség különböző bűncselekmények miatt már korábban is ismert.

A testvérpár egyik tagja bérelte ki hamis papírokkal a belga főváros Forest nevű negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.
Sajtóhírek szerint ők voltak azok, akik a házkutatásnak indult múlt heti rendőrségi akció során rálőttek a nyomozókra, majd sikerrel elmenekültek a háztetőkön keresztül.
A harmadik, még szökésben lévő merénylőt Najim Laachraouiként azonosították a La Derniere Heure híradása szerint.

  
Khalid és Ibrahim el-Bakraoui, valamint Najim Laachraoui

Róla nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését.
A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoporthoz Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba.
Az államügyészség korábbi nyilatkozata szerint a gyanúsított egyike azoknak, akiket a pénteken elfogott Salah Abdeslam bérelt autóval Magyarországról Belgiumba szállított. Autójukat szeptember kilencedikén ellenőrizték az osztrák-magyar határnál, ahol – mint később kiderült – az utasok hamis személyazonosító okmányt mutattak fel.
A DNS-vizsgálatok eredménye szerint a Najim Laachraouiként azonosított “fiatalember” hamis iratokkal, Soufiane Kayal néven bérelte azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanószerkezetek.
A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi DNS-ét a Párizsban használt robbanószerkezetek maradványain is megtalálták. A rendőrségi beszámolók szerint az ő DNS-ét azonosították a Brüsszel Schaerbeek negyedében bérelt lakásban is, ahol a Párizsban felhasznált robbanóöveket készítették a november 13-i merényletek elkövetőinek.
A nyomozók feltételezik, hogy a párizsi terrortámadások éjszakáján Belgiumban tartózkodó Laachraoui lehetett az egyik címzettje azoknak az SMS-eknek, amelyeket az elkövetők közvetlenül az öngyilkos merényletek előtt küldtek eddig ismeretlen társaiknak.

MTI-Kuruc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s